Borsányi-Lantos Hallgatói Ankét 2018

Június 28-án csütörtökön, 17h-kor 
Világítás Házában
(1042 Bp, Árpád út 67, 1. em. 6.)

kerül megrendezésre a
Borsányi-Lantos Hallgatói Ankét 2018

Több évtizedes hagyomány, hogy Hallgatói Ankét nevű minikonferencián mutatkoznak be a júliusban illetve keresztfélévben februárban világítástechnikai tárgyakból záróvizsgát tett hallgatók a szakmának, ez hagyományosan a Világítástechnikai Társaságban szokott történni.
Idén először kap névadót e konferencia, ez évtől Borsányi-Lantos Hallgatói Ankét lesz, emlékezve dr. Borsányi Jánosra és dr. Lantos Tiborra, a két kiemelkedő világítástechnikai tanárra.
A rendezvényen az elmúlt egy év során védett világítástechnikai témájú dolgozatokból mutatunk be egy válogatást, ahol a volt hallgatók a szakdolgozat / diplomamunka védésére készített prezentációjukat adják elő 10-12 percben, utána a jelenlevők kérdezhetnek a fiatal kollégáktól. Az Ankét - immár hagyományosan - jó alkalom a frissen végzett szakemberek bemutatkozásra a Világítástechnikai Társaság szakmai közösségének és a fiatal kollégáknak egymás kölcsönös megismerésére.

Program:

Zsolt Ákos Béla Vonatvezérelt térvilágítás kialakítása a MÁV Zrt. területén
Molnár Bognár Szabolcs Attila Mérési módszer fejlesztése növényvilágításhoz használt LED fényforrások spektrum mérésére visszavezetve
Kmett Dániel István Világítótestek komplex vizsgálata
Faragó Péter Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt. ajkai Benteler csarnokának világítás korszerűsítése
Csabay Péter Miklós Filmipari lámpatest család fejlesztése és gyakorlati vizsgálata
Tóth Dániel Felvonók világítástechnikai vizsgálata

Az előadók dolgozatainak rövid tartami összefoglalója ide kattintva letölthető.

A hallgatói előadások rövid kivonatai ide kattintva letölthetők.

A rendezvény nyilvános és ingyenes, sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!